KITAVASZODOTT ÉS ITT VAN AZ ÉLET

Így június elején kezdjük szimatolni, hogy elég jó buliba csöppentünk bele. Persze nem csupán csöppentünk és egész pontosan nem csak buli.Amikor tavaly ősszel megfogalmazódott a gondolat bennünk, hogy ezt a zenekarozást szeretnénk komolyabban csinálni és hála Istennek találtunk is ehhez a törekvéshez kiváló társakat, egyúttal azt is eldöntöttük, hogy ebbe több munkát is bele szeretnénk […]
PÉCS, BUDAPEST, DEBRECEN… RÁLÉPTÜNK A PEDÁLRA

Bő egy hét alatt három koncerttel indítjuk a Sziámi AndFriends zenekarral közös 2023-as turnénkat, és a folytatás lesz sétagalopp, de mi bánjuk a legkevésbé. Február 24-én Pécsen vagy Pécsett – kinek ahogy jobban tetszik- kezdődött az NKA támogatásából megvalósuló közös – elsősorban vidéki – koncertsorozat. Kiváló közönségünk volt a Szabadkikötőben és a produkciót is jónak […]